Park létesítése
A 2020-ban megtervezett park telepítését még az év őszén három kislevelű hárs, három nagylevelű hárs és három juhar csemete telepítésével indítottuk el. A puding próbája az evés, ebben az esetben annak felmérése, hogy a csemeték miként tudnak dacolni az éghajlati változásokkal, mennyire érzik jól magukat nálunk. Sajnos a tapasztalat arra világított rá, hogy rendszeres öntözés nélkül nem maradnak életben még a legéleterősebb csemeték sem.
Így a 2022-es évben az öntözés lehetőségének megteremtése volt elsődleges célunk, hogy a parkot fenn tudjuk tartani. A nyár folyamán teszteltük a beszerzett eszközöket és a vízforrásunk kapacitását. A tesztek jó eredményt hoztak, így az ősz folyamán belekezdtünk a telepítésbe.
A csemetéket több forrásból szereztük be, így Vas Antal nyugalmazott iskolaigazgató egykori projektjében ültetett kertjéből, a kiskunhalasi Szemerédi kertészetből, a Foly kertészetből és a tokaji Lipták kertészetből hoztunk ültető anyagokat. A gyümölcsfákat a Borbási kertészetből szereztük be, míg a szilfákat és a kőriseket a környező területek magoncaiból ültetjük el.
Az ültetett fafajok:
- Magyar tölgy
- Örökzöld tölgy
- Babér tölgy
- Vadgesztenye
- Libanoni cédrus
- Atlasz cédrus kék és zöld verziói
- Vörösfenyő
- Kínai mamutfenyő
- Páfrányfenyő
- Kajszibarack
- Alma
- Nektarin
- Szilfa
- Virágos kőris
- Nyírfa
- Szomorú fűzfa
- Tiszafa
- Égerfa







