MENÜ

Kísérleti régészet

A régészet izgalmas területe a nagy elődök – így a László Gyula professzor által elindított – kísérleti régészet, mely a leletek alapján próbálja meg feleleveníteni a használati, viseleti és harcászati eszközöket, azok használatát, készítésük módját. Ide tartoznak az összetett íj elkészítésének fogásait felelevenítő kísérletek, melyeket rendszerint nem régészek, hanem lelkes szakmabeli vagy teljesen amatőr emberek végeznek, akár együttműködve a régész szakma képviselőivel. De egyéb területek, mint a viseletek újra alkotása, a kiegészítő ötvös remekekkel együtt szintén népszerű és eredményes területe ennek a műfajnak.

Tagságunkat is megfogta ezen munka, különösen a Kiskun Múzeummal együttműködésben végzett kutatások során látott és kézbefogott darabok adtak lökést ebbe az irányba. Egyesületünk célkitűzéseivel összhangban elsősorban a díszített tárgyak vonzanak bennünket, így egyik első vágyunk a félegyházi tarsolylemez és tarsoly újraalkotása volt, melyhez kiváló partnerünk lett Sípos Szabolcs ötvös. Szabolcs a szakma iránti maximális alázattal és odaadással végzi tevékenységét. Ezt az állítást a kb. egy évig tartó közös munka tapasztalatai alapján állítjuk. Együttműködésünkről a tarsolyról szóló résznél olvashatnak részletesebben.

Terveink közt szerepel további rekonstrukciók elkészítése. Ezek közül első a Kiskunfélegyháza környékén előkerült cserép bográcsok újra alkotása és gyakorlati kipróbálása, illetve a Sipos Szabolccsal elindított együttműködés folytatása az avar sírból előkerült övveretek elkészítésére.

A kiskunfélegyházi tarsolylemez rekonstrukciójának elkészítése

Újabb együttműködés a Kiskun Múzeum és a Huszka József Hagyományőrző és Sport Egyesület között Kiskunfélegyháza a kun települések közül kiemelkedik a kultúra terén, hiszen innen indult Petőfi Sándor, Móra Ferenc, Szántó Piroska, Huszka József, Holló László, hogy a legnagyobbakat említsük. Őket jó ezer évvel előzte meg egy honfoglaló ősünk, kinek ugyan ismeretlen a neve, de […]

Tovább

VIII-X. századi tegez rekonstrukciója

Egyéni ambícióból vált valóra Kollár László tegeze, melyet Kulcsár Norbert készített el honfoglalás kori sírokban (vukovári) talált fém és csont tegezrészek alapján. A tegez és kiegészítőinek elkészítése szintén hosszadalmas munka volt, melyben Norberten kívül még több alkotó is részt vett, így a díszítő motívumot Purevjav Batmyagmar mongol festőművész alkotta, a derékra rögzítő csatlék pedig három […]

Tovább
Kérjük, adója 1%-ával támogassa a

Huszka József Hagyományőrző és Sportegyesület

munkáját!

Adószámunk: 19551913-1-03

Huszka József Hagyományőrző és Sport Egyesület - © 2023