MENÜ

A kiskunfélegyházi tarsolylemez rekonstrukciójának elkészítése

Újabb együttműködés a Kiskun Múzeum és a Huszka József Hagyományőrző és Sport Egyesület között

Kiskunfélegyháza a kun települések közül kiemelkedik a kultúra terén, hiszen innen indult Petőfi Sándor, Móra Ferenc, Szántó Piroska, Huszka József, Holló László, hogy a legnagyobbakat említsük. Őket jó ezer évvel előzte meg egy honfoglaló ősünk, kinek ugyan ismeretlen a neve, de az általa viselt méltóságjelvény, a tarsolylemez így is a halhatatlanok közé emelte őt.

A tarsolylemez 1970-ben került elő a kiskunfélegyházi Radnóti Miklós utca 48. számú ház alapozásakor. A sírt megbolygatták és a testnek csak deréktól lefelé eső része került csak régészeti feltárásra. Előkerült többek között a láb alatt lévő ló mellélet, íjának csontborításai, nyílvessző hegyek, kengyele, zablája, a kantáron lévő itáliai ezüstpénzek és a baltája. A vélhetően veretes öv fém részeiről nincs tudomásunk.

Az Egyesület első – a kísérleti régészet témakörébe tartozó – projektje ennek a kiskunfélegyházi tarsolylemez rekonstrukciónak az elkészítése volt. Céljaik közé tartozott a rekonstruáláson túl a figyelem felhívása erre a komoly relikviára, hiszen a városban megfordulók közül csak kevesen ismerik meg ennek a komoly értéknek a létezését, sőt, a város lakóinak is hiányos az ismeretük erről az értékről.

A munka kezdete egybe esett a kecskeméti és a félegyházi múzeumok közötti egyezség megkötésével, melynek értelmében a félegyházán előkerült hagyatékok kincsei közül az arany leletek Kecskeméten maradnak, míg a tarsolylemez – melynek egy másolata volt eddig Félegyházán – visszakerül a megtalálás helyszínére és a Kiskun Múzeum állandó tárlatának egyik darabja lesz.

Az Egyesület már korábban felvette a kapcsolatot Sípos Szabolcs hagyományőrző ötvössel, akinek munkásságát ekkorra már több hazatérés kori ismert lelet rekonstruálása fémjelezte. Ezeket a munkákat megismerve döntöttek úgy, hogy a félegyházi tarsolyt – amint erre módjuk lesz – elkészíttetik vele. Az új kiállítás építésekor nyílott arra mód, hogy a frissen visszakerült tarsolylemezt – és egyéb leleteket is – Szabolcs méretezhetett, megvizsgálhatta a leleteket, ezzel is megalapozva a tökéletes másolat elkészítését.

2019-ben vette kezdetét a munka, melyhez először az ezüst lemezek kerültek beszerzésre, majd az aranyozás elkészülte után magát a tarsolyt is Szabolcs készítette el. 2020. elején vették át a kész művet, mely minden várakozásuknak megfelelt. Ekkorra már eldöntötték, hogy nem tartják magunknál a kész művet, hiszen kiállításaikra ritkán kerül sor, és a tarsolyt nem szerették volna polcon tárolni a kiállítások között.

Így a további jó kapcsolat ápolásaként 2021. június 26-án, a Múzeumok éjszakáján az Egyesület vezetősége átadta a másolatot múzeumpedagógiai célra. A múzeum részéről Mészáros Márta igazgató asszony vette át használatra a másolatot.

SIMPLY GALLERY NOT AVAILABLE

Fotók: kiskunfelegyhazi, felleléskor, felmérés01, felmérés02, felmérés03, Tarsolylemez_rajz, KÉSZ, átadás1, átadás2, átadás3

Kérjük, adója 1%-ával támogassa a

Huszka József Hagyományőrző és Sportegyesület

munkáját!

Adószámunk: 19551913-1-03

Huszka József Hagyományőrző és Sport Egyesület - © 2023